Száguldás, szeretem… újratöltve!

A kemény edzés fontos…. de azért néha egy kis könnyedebb kikapcsolódás sem árt. A blog nyitó cikke ezzel a mondattal és egy ilyen laza sportról számolt be elsőként, amire az AYCM kártyával van lehetőség: a gokartról és a G1KART CENTER-ről (a teljes cikket IDE kattintva éred el). Viszont úgy teljes a kép, ha bemutatom a másik sportközpontot, ahol ez az élmény a kártyával elérhető: a FLASHKART  -ot.

A központ szintén elég központi helyen, a Blaha Lujza téren talált otthonra, a nem is olyan régen épült Europeam garázsának legalsó emeletén. A hely viszont sokkal kevésbé vette Forma 1 tuningra a designt és az elit közösségi lounge sem hívogat. Sokkal inkább a box utca belsejét idézi a kép: olajhordókból készült asztalok, zászlók, minimalista design.

A pultban a hölgyek szintén nagyon segítőkészek és mosolygósak (vagy csak a riadt fejek miatt nem tudnak elfojtani egy-egy mosolyt… ez számomra még mindig nem derült ki egyértelműen..). A biztonsági tudnivalókról külön papírt nem kell tölteni, a tájékoztatást személyesen teszik meg mind ők, mind a pályamesterek, akik benn felügyelnek bennünket.

A korábbi benzinmotoros kicsodák után olyan keserédes beülni a járgányokba: egyrészről nincs meg a fülsüketítő zaj, a kellemetlen szagok és a motor sem berreg alattunk. Ugyanakkor a 4 teljesítmény fokozatos járgányok szintén nagyon modernek, kellemes biztonságérzetet nyújtanak és a stabilabb ütközőfelület miatt gumifalba belerohanni is kellemesebb (tapasztalatból mondom – mert még mindig nem vagyok csúcssofőr). Mint a honlapjukról ki is derült, a kialakítása egyedinek számít kishazánkban: a kordonredszer másfél km hosszú, 4,8 tonna súlyú műanyagcső, 500 méter műanyag lap, 4000 csavar és alátét, illetve 95 db különböző méretű rugó felhasználásával készült (stabilitás felsőfokon). Mivel ez a szerkezet “úszik” a felszínen, nincs rögzítve csak a rugók által, ezért az ütközések erejének jelentős részét elnyeli, és rugalmasan visszalöki az autót a pályára, a korlátrendszer pedig visszaáll eredeti vonalára. Így nem kell a pályát felügyelő dolgozókra várni, hogy egy-egy ütközés után kiszabadítsanak. A sebességre se lehet panasz: a másik gokarthoz hasonló sebesség és eredmény minden további nélkül elérhető velük is.

A pálya viszont lélegzetelállító, minden elismerésem a designernek: a flash lámpák mesésen vannak beállítva, a szivárvány ha nem is összes, de legtöbb színében pompáznak. A rácsos elválasztás miatt a külső szemlélődő nem élvezi annyira, de ez már csak az összhatás része. Sokkal több kanyar és csavar fokozza az izgalmakat a pályán, jóval kevesebb a kigyorsító, egyenes szakasz. Viszont a pálya sajnos majd’ feleakkora mint a versenytársnál: a 450m -es pálya helyett itt csak 230 m-en élvezhetjük az izgalmakat.

Az AYCM kártya napi egy futamot ajánl fel ingyen, ami mindössze 7 percre elegendő – 60 másodperccel kevesebb idő van a száguldást élvezni, ami ennél a sportnál nagyon is sok idő. Viszont ez a futam is összességében lehetőséget ad megízlelni ezt a vérpezsdítő szórakozást, és hogy az ember kicsit belejöjjön a következő körre, de aki igazán jól akar szórakozni, az áldozzon rá egy kis pénzt és időt.

Mivel a hely laza, könnyed stílusú, ráadásul a közlekedés is könnyebb a környéken, baráti összejöveteleknek ez tanácsosabb. Aki viszont valami komolyabbra, esetleg céges csapatépítésre vágyik, annak inkább a másik pályát javasolnám.

All You Can Move:     M

Cím:                            BUDAPEST VIII | BLAHA LUJZA TÉR 5. (EUROPEUM, -5. SZINT)

                                    Nézd meg a térképen!

Honlap:                      http://www.g1kartcenter.hu/

Nyitvatartás:            Hétfő – Péntek: 15:00 – 22:00

                                   Szombat:             12:00 – 22:00

                                   Vasárnap:           12:00 – 22:00

Online foglalás:       lehetséges

Ár:                             2500 Ft –

Tovább a blogra »